2012. május 27., vasárnap

Padlizsánkrém alá BJ

Ha már adott a grill ki kellett próbálni itthon is ezt a receptet, mert nagyon ízlett az eredeti. Valóban nagyon más az íze, mert hát a grillezés ad egy kellemesen füstös ízhatást neki.


Padlizsánkrém alá BJ alias Sógornőm Anyósa
Hozzávalók:
2 kisebb padlizsán (
1 kisebb fej vöröshagyma
1 tojássárgája
1 dl olaj
frissen őrölt bors
A padlizsánt néhány helyen megszurkáljuk, majd a grillen megsütjük. Megpróbáljuk égési sérülések begyűjtése nélkül kiszedni a húst a héjból, majd szűrőbe tesszük, hogy kicsit lecsepegjen (jelentősen nedvesebb marad, mint a sütőben sütött változat). Közben elkészítjük a majonézt: a tojássárgáját kézi habverővel folyamatosan keverjük, miközben vékony sugárban öntjük hozzá az olajat (nekem ezzel a módszerrel 90%-ban sikerül, a robotgépes verzióban eddig egyszer jártam sikerrel), mikor kellően felhabosodott sózzuk, borsozzuk - a tojás méretétől függően lehet, hogy kicsit több olajra lesz szükségünk! A hagymát apró kockára vágjuk. Végül összekeverjük a lecsepegtetett padlizsánhúst, a majonézt és a hagymát. Esetleg utánízesítjük, hűtőben tartjuk tálalásig. BJ simán friss fehér kenyérrel tálalta és mivel Romániából származnak vinéta néven szokta emlegetni. Mi azért pirított kenyérrel eszegettük:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly