2012. május 7., hétfő

Moziós mostanáság

Nem írtam sok mostanában látott filmről külön, hát most akkor jöjjenek egyben.

Emlékezz Rám
Két kedvelt színész is játszik benne, hát gondoltam megnézem. Annyi rosszat hallottam már róla, hogy komolyan erőt kellett vennem magamon. Tudtam értékelni benne a színészi játékokat, de igazából nem tetszett a film, nem szerettem a színeit, s nem szerettem a sok kegyetlenséget benne.


A hercegnő
Sokára került sorra, pedig igazán jól sikerült kis filmecske. Remekül szórakoztam, s a kosztümös filmek kedvelőinek igazán csak ajánlani tudom. Kiemelkedő volt szerintem Keira Nightly a főszerepben, annál is inkább, mert eddig nem láttam ilyen komoly szerepben. Egyébként az anyukaság is kimondottan jól állt neki. :)


Elhajlási engedély
Húúú, régen nevettem ennyit filmen. De ez tényleg jól sikerül…leszámítva a végét, mert az mondjuk szerintem kicsit durva lett, feleslegesen durva egy vígjátékhoz. Owen Wilson egyébként egy kiemelkedően sokarcú színész, láttam nyilván rengeteg vígjátékban - mind pozitív, mind negatív szerepben, de láttam komolyban is és mindenhol remekül megállta a helyét. 



Koszorúslányok
Bíztató cím után órisái csalódás. Hiányoztak a hasfájdító nevetések, meg a nagy katarzis. Nem igen találtam meg a szuper mondanivalót sem. Egyszóval ez nem volt éppen kedvemre.


Amerikai Pite: A találkozó
Bár sokan 4. részként emlegetik, de mit tudjuk, hogy a mozis három darabon kívűl volt még (4. 5. 6. 7.), bár kétségtelen, hogy nem az eredeti szereplő gárdával. Nos ez azzal készült és eddig is ezt a sorozatot tartottam azon ritkák egyikének, amelyiknél a folytatás is elég jól sikerül, sőt a harmadik (Esküvő) volt eddig a kedvenc. Most egészen biztosan ez is beférkőzik, mert vinnyogtunk a röhögéstől a moziban. Arról nem is beszélve, hogy utána milyen nosztalgikus élmények idéződtek fel. Hát hiába….mi magunk is felnőttünk a szereplőkkel együtt:D


Twilight: Hajnalhasadás 1.
Féltem tőle, mert egy meglehetősen hosszúra sikerült és kevés tartalommal bíró könyvből csináltak filmet..még hozzá kettőt. De nagyon kellemesen csalódtam, pont sikerült javítani a könyv hibáit, úgy, hogy nem is lett unalmas. Igazán kíváncsian várom a befejező részt:)


Bakancslista
Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokára néztem meg, annak ellenére, hogy nem könnyű film. Mármint úgy értem, nem limonádé, mélyen elgondolkodtató, nagyon jól összerakott, jól eltalált szereplőkkel. Biztos előkerül majd még, de nem a háttérben nézős fajta lesz az tuti:) Ja és nem titkolom ám el, hogy potyogtak a könnyek a végén rendesen…ami mondjuk olyan szempontból vicces volt, hogy Zsebi éppen az ölemben ült és csak mosolygott, ahogy látta leszaladni a könnycseppeket az arcomon…hát igen, neki ezek a dolgok még egészen mást jelentenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly