2008. június 29., vasárnap

SUCSAMOTA-beszámoló


Ahogy tegnapi bejegyzésemben említettem, mi idén is kilátogattunk az említett rendezvényre. A szervezés a tavalyihoz képest sokat fejlődött. Motorosként a bejutáskor kaptunk karszalagot, amire felírták a motor rendszámát - amit kifele szigorúan ellenőriztek. A bejáratnál rögtön kellemesen hűs ásványvizet osztogattak, a programmal együtt. A korábbi tapasztalatból okulva, váltóruhával felkészülve mentünk ki, így rögtön becéloztuk a ruhatárat, ahol az előkelő hármas sorszámot sikerült elcsípni- minden motoros felszereléstől megszabadítottak, a karszalagra újabb matrica került, ezúttal a ruhatári sorszámmal:)


Nem sokkal kilenc után már a lehetőségeket nézegettük, és hát az első utunk a Pink pontba vezetett, okulva abból, hogy tavaly milyen tumultus volt odabent. Gyorsan megnéztük, hogy mi a nőcis programkínálat. Igazából csak az aurafotózás érdekelt, na ez sem túl komolyan, de kíváncsi voltam már ilyesmire régóta, így arra gyorsan fel is iratkoztam - hangsúlyozom, hogy még nem volt fél 10, de már csak 12-re kaptam időpontot. Ezután körbesétáltunk, hogy mit lehet még nézegetni, kipróbálni. Megállapítottuk, hogy iszonyatosan süt a nap és mi persze elfelejtettünk napszemüveget hozni, illetve bekrémezni magunkat. Sebaj, mindkét problémára volt megoldás, megleptük magunkat két motoros magazinnal, amihez járt napszemüveg is:) Nem került fergeteges összegbe - ahhoz képes pedig nagyon jó minőségűnek bizonyult a szemüveg. A napkrém problémát pedig a pink pont oldotta meg, ahol is napozási tanácsadás is volt, ott jól kértem tanácsot, így jól be is kentek napégés elleni krémmel:) (amiről megjegyzem, hogy remeknek bizonyult, szóval fogok is ilyet beszerezni, tehát a marketing is jól működött:D)

További felderítés következett: A gyerekeknek többféle program volt, érezhető volt, hogy a rendezvényen nagyon próbálnak a legkisebbek igényeinek megfelelni:) Azért a pörgő-forgó gömbbe mi is beültünk, csakhogy érezzük milyen lehet űrhajósnak lenni....nem egyszerű:P A párom falra is mászott, én ezt kihagytam inkább. Közben megnéztünk egy streetfighter bemutatót és hallgattuk a színpadon zajló műsort:) Lehetőség volt több motort kínáló Suzuki szalonnál tesztelésre vagyis némi pályamotorozásra, amire szintén fel kellett iratkozni, ezt mi kihagytuk. (Természetesen a pályán való tesztelésnek szigorú feltételei voltak, mint a bőrruha, illetve az ilyenkor szokásos teljes felelősséget átvállaló nyilatkozat aláírása) Ahogy kihagytuk a Splash eláztatását is:) Ezért helyes strandlabdát lehetett kapni, ha a célba dobással sikerült a kocsi fölött elhelyezett vízzel teli lufit kidurrantani. A Suzuki falu elnevezésű részre sem sétáltunk le, ahol autót lehetett volna tesztelni.

Ellenben megtekintettük a gasztronómiai választékot. Volt egy lángosos, egy fagyis, és egy áltagos kínálatú pecsenyés. Utóbbinál költöttük el szolid és korai ebédünket, egy sertés pörkölt elfogyasztásával. Nem volt éppen drága, viszont számunkra annál rosszabb:( Később a fagyis kínálatát is teszteltük, ami szerintem elég finom volt.

Az aurafotózás után mi úgy döntöttünk, hogy elég lesz mára, így haza jöttünk. Viszont a tavalyi képekből is készítettem egy montázst, amikor is szintén volt Besenyei Péter bemutató, illetve GSX-R kupa:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly