2008. június 1., vasárnap

Sajtos-tejfölös grillpulyka

Ahogy az látható a Terrorháza és a Nemzeti Vágta utánra kellett táplálékot kitalálni. Tegnap, illetve ma reggel a korzón ettünk, ma viszont délben nem voltunk még éhesek, így hát maradt az itthoni készítés. Reggel mikor indultunk ki a "Liget"-be, nagyon kellemes fokhagyma illat terjengett a levegőben, ebből indult ki a mai késői ebédünk.


Sajtos-tejfölös grillpulyka
Pulykamellet medalionokra vágtam, sóztam és enyhén kiklopfoltam. Készítettem egy "pácot" egy kis doboz tejfölből, 15 dkg reszelt sajtból, 2 gerezd zúzott fokhagymából, sóból, borsból, oreganóból és egy löttyintésnyi tejből. Ebbe fektettem a szeleteket és pihentettem addig, amíg a káposzta salátát elkészítettem. Majd olívaolajjal kikent tepsire fektettem, előmelegített sütőben letakarva sütöttem 25 percet (légkeverés 200 fok) majd 10 perc alatt a fedőt levéve pirosra grilleztem. A már említett káposzta salátával és hasáb krumplival tálaltam.

Káposzta saláta
Egy kis fej új káposztát vékonyra gyalultam, majd sóval jól összenyomkodtam. Ezután szórtam rá fekete borsot, cukrot, adtam hozzá két evőkanál ecetet és kb. 1 dl vizet. Jól összekevertem, majd a hűtőben érlelődött a tálalásig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly