2013. január 31., csütörtök

Things I Love Thursday 5.




♥Tatárbeefsteak♥Az első komolyabb séta Bogyóval ♥Ma másfél éves a huncutszemű nagyfiúnk♥Kedves kollégák♥Csodaszép napütéses időjárás♥ Gyors és hatékony ügyintézés…a Kormányablak még mindig jó dolog:D♥ Hogy végre utolértem magam blogügyileg is♥

Cideres fánk

Annyira megtetszett az ötlet Mirellenél, hogy biztos voltam benne, hogy az idei szezonban elkészítem (eddig főleg túrófánkkal operáltam;)). Hát nem lett rossz, de a szalagos változatot meg sem közelítette…számunkra legalábbis. Nem tudom mit ronthattam el, de nem igazán lett könnyed és habos, pedig bőven volt ideje kelni. 


Cideres fánk
Hozzávalók:
32,5 dkg liszt (CH 234,0g)
fél tasak szárított élesztő (CH 0,0g)
0,5 dl tej (CH 2,3g)
0,5 dl cider (CH 0,0g - de nem találtam sehol érdemi számot hozzá!!!)
1 tojássárgája (CH 0,8g)
1,5 dkg nádcukor (CH 13,9g)
csipet só (CH 0,0g)
5 dkg vaj (CH 0,2g)
A hozzávalókat alaposan összedagasztattam BB-vel. Majd hagytam duplájára kelni. Ekkor lisztezett felületen kinyújtottam bő egy ujjnyira, kiszaggattam, majd letakarva hagytam ismét megkelni. Bő két ujjnyi forró, de nem maxi gázon dolgozó olajban kisütöttem a fánkokat. Lekvárral tálaltam. 

CH összegző
20 db kisebb méretű fánk összesen 251,2 , így egy darab 8,4 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2013. január 30., szerda

Gombás-mustáros sertéscomb

Az ötletet a Kifőztük magazin adta, de persze saját verzió készült:) Remekül sikerült, ha nem feledkezem el róla, akkor máskor is készül majd:) Főleg mert Zsebinek is nagyon bejött, bár kétségtelen, hogy a húst ő választotta tegnap a mélyhűtőből:)


Gombás-mustáros sertéscomb
Hozzávalók:
3 dkg hagyma (CH 2,5g)
6 dkg gomba (CH 1,2g)
1 dkg zöldséggyökér (CH 0,6g)
2,5 dkg sárgarépa (CH 2,0g)
1 dkg zeller (CH 0,5g)
1 dkg mustár (CH 0,9g)
2,5 dl tejszín (CH 7,5g)
1 dl tej (CH 4,6g)
1 dkg keményítő (CH 8,6g)
só, bors (CH 0,0g)
Az apróra vágott hagymát kevés olajon megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott gombát, répát, gyökeret, zellert. Kicsit átpirítjuk, majd rádobjuk a húst és fehéredésig kevergetjük. Ekkor fűszerezzük, kevés vízzel felöntve fedő alatt puhára pároljuk. Mikor félig késznek érezzük hozzáöntjük a tejszínt. Mikor teljesen puha minden, akkor besűrítjük a keményítővel kikevert tejjel. Nokedlivel tálaljuk. 

CH összegző:
Három felnőtt adag lett összesen 28,4 gramm, így egy adag köret nélkül 9,5 gramm szénhidrát.

2013. január 24., csütörtök

Things I Love Thursday 4.



♥Jól sikerült kínai főzőcske szombaton♥Alakuló kétgyerekes rendszer♥Az élet három csodás pasival:D♥Kellemes chat a legrégebbi barátosnémmal♥Fánkszezon♥

2013. január 17., csütörtök

Things I Love Thursday 3.





♥Bogyó:)♥Gyors császár után, már tegnap hazaérkezni a kórházból (no meg az sk pizza vacsorára:D)♥Tesók♥Igazából szerelem (valamivel karácsony előtt néztük meg első alkalommal, azóta számtalanszor és egészen biztosan bekerül azon filmek közé, amit nem ajánlok velünk megnézni, mert szar lehet úgy, hogy kívülről tudjuk:P)♥



2013. január 16., szerda

E.L. James A sötét ötven árnyalata - E.L. James A szabadság ötven árnyalata

A második és a harmadik kötetnek már kicsit más elvárásokkal álltam neki az első olvasása után. Már sejtettem, hogy erősen erotikus fűszerezésű szerelmes regényre számíthatók. Pont ezt is kaptam, némi bűnügyi színezettel. Így már kifejezetten tetszett a könyv, tetszettek a könyvek. Gyors egymásutánban olvastam a két kötetet, bár a harmadiknál felmerült bennem, hogy van az én ebookom volt hibás, vagy az író vesztette el a rendszeretetét, mert helyenként olyan csapongónak éreztem a történetet, amit az előző két kötetben nem tapasztaltam. Nem néztem utána, hogy mi a valóság:P 

A fülszövegek, amiket szokásomhoz híven nem olvastam a könyv előtt (és után sem:P):


A gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey egyedi ízlésétől és sötét titkaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, és beindítja karrierjét a seattle-i könyvkiadónál.
De a Christian iránt táplált vágy még mindig jelen van minden egyes ébredésénél, és amikor a férfi egy új megállapodást ajánl fel, Anastasia képtelen ellenállni. Újra lángra lobban perzselően érzéki viszonyuk, és Anastasia egyre többet tud meg sérült és megszállott „Ötven árnyalatának” szívszaggató múltjáról.
Míg Christian belső démonaival harcol, Anastasiának szembe kell néznie a férfi korábbi partnerei iránt érzett dühével és féltékenységével, és meg kell hoznia élete legfontosabb döntését.

Amikor a naiv Anastasia Steele és a gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey találkozott, azonnal átjárta őket az érzéki izzás, amely visszavonhatatlanul megváltoztatta az életüket.
Ana, akit sokkolt, bár ugyanakkor vonzott Christian nem szokványos szexuális ízlése, komolyabb elköteleződésre vágyott. Christian, nem akarván elveszíteni a lányt, beleegyezett a feltételeibe.
Most mindenük megvan – szerelem, szenvedély, intimitás, vagyon és a világ összes lehetősége. De Ana tudja, hogy az ő szerető Ötven Árnyalatával nem lesz könnyű, együttlétük számos nem várt kihívás elé állítja mindkettőjüket. Anának meg kell tanulnia osztozni Christian fényűző életstílusában, anélkül, hogy feláldozná identitását.
Christiannak pedig felül kell kerekednie agresszív irányítási kényszerén, miközben múltja démonjaival is meg kell küzdenie.
De éppen amikor úgy tűnik, közös erővel bármilyen akadályt képesek leküzdeni, a balszerencse, a rosszakarat és a végzet összeesküszik ellenük, és valóra válnak Ana legsötétebb félelmei…

Jaaaa a harmadik kötet császáros része igen mókás élmény volt, lévén egy nappal a saját (második) császárom után olvastam és megdöbbentett, hogy ennek a témának sem sikerült kicsit sem utánanézni:( Mondjuk nem orvosi a könyv, nem várunk tőle nagy pontosságot:P Túl is siklottam a problémán, csak nem bírtam ki, hogy ne említsem meg. 

Mindenesetre kíváncsian várom a filmeket…van azért forgatókönyvi potenciál a könyvekben;)

2013. január 14., hétfő

Mazsolás túrótorta

Valami mazsolás finomságra vágytam, ez lett belőle, meg az, hogy én végülis csak később jutottam a kóstoláshoz, lévén mire kisült, már erősen sejthető volt, hogy itten bizony ma szülés lesz:P


Mazsolás túrótorta
Hozzávalók:
45 dkg túró (CH 17,0g)
8 dkg vaj (CH 0,3g)
2 tojás (CH 1,2)
10 dkg cukor (CH 100,0g)
1 tk vaníliaaroma (CH 0,0g)
1 citrom héja (CH 0,0g)
10 dkg búzadara (CH 73,5g)
1 kk sütőpor (CH 0,0g)
10 dkg mazsola (CH 65,0g)
A vajat habosra keverjük a cukorral, vaníliával, citromhéjjal, majd hozzá adjuk a túrót, a tojást, a búzadarát és a sütőport. 15 percet pihentetjük. Ekkor hozzáadjuk a mazsolát, majd vajazott tálba simítjuk és 200 fokon tűpróbáig sütjük. 

CH összegző:
10 szelet összesen 257,0 gramm szénhidrát, így egy szelet 25,7 grammot tartalmaz.

Megjegyzés: letakarva több nap után is teljesen élvezhető volt az állaga.

2013. január 10., csütörtök

Things I Love Thursday 2.




♥szülinapok♥rózsa;)♥szélcsengő♥esti gyakorló pókerjátszmáink (főleg, ha Jade cica teszi magát tétté:P)♥kókuszos habos tejes kávé♥bölcsiből hazaérkező Zsebi♥tiszta hűtő♥várakozós pihi;)


2013. január 8., kedd

Tejszínes gesztenyetorta

Nem csak én öregszem, bár akárhogy is KáeM sosem fog utolérni, de most már végre ő is 3assal kezdődik:P Volt némi maradék piskóta ehhez kreáltam egy gyors krémet. Nem lett rossz, bár lehet, hogy jobb lett volna, ha ezúttal sima tejszínt használok és nem Hulalát. Mivel a piskóta korábban készült, nem tudok pontos értékekkel számolni, így ettől most eltekintek.


Tejszínes gesztenyetorta
némi piskóta
1 dl tej
1 dkg vaníliás pudingpor
12,5 dkg gesztenyemassza
2 dl tejszín (Hulala)
1 dkg zselatinfix
A pudingport a tejjel felfőzzük, majd hagyjuk kihűlni. A tejszínt kemény habbá verjük, hozzáadjuk a gesztenyét, a pudingos krémet és végül a zselatinfixet is. Felével megtöltjük a tortát, a másik felével pedig bevonjuk kívülről. A maradék 12,5 dkg gesztenyemasszából pedig elkészítjük a díszítést.

2013. január 6., vasárnap

Hólabdatorta

Megint egy évvel öregebb lettem…és XXXI. is csak egy évig leszek, de nem is ez a lényeg. Társasjátékozós vendégséget terveztünk tegnapra, s ha már így közvetlenül az ünnep utánra esett, hát gondoltam egy torta nem árthat. Vacsorának pizzát sütöttem. Meg volt mindenféle rágcsa, hogy a játék izgalmait jól bírjuk. S végülis annyira belemerültünk a Cluedo-ba, hogy a pizza is félig kihűlt mire megettük, a tortára meg már nem is maradt energia. Sebaj, ma azért megkóstoltuk és megoldottam, hogy a vendégeknek is jusson belőle ebéd utáni nasinak (nem rossz dolog az, ha ilyen közel laknak;)). Receptnek egyébként nem a klasszik piskótásat használtam, hanem egy kevert tésztás verziót. Szerintem nem lett rossz, bár egyet kell értenem KáeM véleményével, hogy a krém kicsit túl vajas. 


Hólabdatorta
Hozzávalók:
Piskóta: 
20 dkg liszt (CH 152,6g)
7,5 dkg gyümölcs cukor (CH 79,6g)
1 csomag sütőpor (CH 0,0g)
fél dl olaj (CH 0,0g)
fél dl tej (CH 2,3g)
1 tojás (CH 0,6g)
2 pohár natúr joghurt (activia) (CH 13,6g)
1 dkg holland kakaópor (CH 1,0g)
A krém:
1,5 dl tej (CH 6,9g)
5 dkg liszt (CH 36,0g)
15 dkg vaj (CH 0,6g)
12 dkg porcukor (CH 120,0g)
1 vaníliás cukor (CH 10,0g)
Tetejére: kókuszreszelék
A tésztát kikeverjük, vajazott-lisztezett piteformába simítjuk. Majd 200 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a krémet: a tejet és a lisztet sűrűre főzzük. Hagyjuk kihűlni. A vajat a cukrokkal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a főzött krémet is. Felével megtöltjük a tortát, a másik felével kívülről vonjuk be. Kókuszreszelékkel megszórva tesszük a hűtőbe tálalásig. 


CH összegző: 
Elvben 8, a valóságban 10 szeletes torta összesen 423,2 gramm, egy szelet 42,3 gramm szénhidrátot tartalmaz….szóval kicsit sem diétás:P

2013. január 4., péntek

Gyors zsemle

Konkrétan egy órásnak hirdette a pinteresten talált link. Annyira megtetszett, hogy elkészítettem. Azóta mondjuk már többször is, mert tényleg nagyon finom és gyorsan megvan. Másnap is teljesen szerethető. Az eredeti kép linkjét nem találom a receptet megmutatom, de változtattam rajta, mert baromi soknak éreztem a cukrot (kipróbáltam úgy is, de az már nem zsömle, sőt még kalácsnak is édes). 


Gyors zsemle
2,5 dl víz (CH 0,0g)
1/3 bögre olaj (CH 0,0g)
1 dkg barna cukor (CH 9,7g)
7 g szárított élesztő (CH 0,0g)
1 tk só (CH 0,0g)
1 felvert tojás (CH 0.6g)
45 dkg liszt (CH 324,0g)
A langyos vizet, cukrot, olajat és az élesztőt összekeverjük, majd negyed órát állni hagyjuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és összedagasztjuk. Ha nagyon ragacsos a tészta, akkor még adunk hozzá lisztet. 10 percet pihentetjük, majd olajos kézzel formázzuk a zsömléket, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 20 percet kelesztjük. Végül 190 fokon 10 perc alatt készre sütjük.

CH összegző:
10 zsemle összesen 334,3 gramm, tehát logikusan egy darab pedig 33,4 gramm szénhidrátot tartalmaz. Nyilván lehet kisebb-nagyobb zsömléket is formázni.

2013. január 3., csütörtök

Things I Love Thursday 1.

Annyira szeretem VIA-nál olvasni, hogy gondoltam, miért ne írnék én is ezután. A Heti Egypercesek úgyis elmaradtak egy ideje…talán majd egyszer felkerülnek a korábbiak és lesznek újak is, addig is hála listák csütörtökönként, néhány fotóval:)


♥Hogy betegen is képesek vagyunk mókázni♥Zsebi vigyorex idekint♥Bogyó mocorgó odabent♥A mai csodaszép napsütés♥Holnapi XXXI….amit egyáltalán nem bánok és nem érzek;)♥Kedves kismamatárs a klinikán korán reggel♥az első TILT♥az esti "hatalmas" buli:P

Printfriendly