Rendhagyó, mert nagyon gyorsan történt, rendhagyó, mert nem a nyertes kapta a sütit és rendhagyó, mert az Anyukám adta át helyettem.
A licit lezárása után viszonylag gyorsan megkeresett a nyertesem, hogy hát kedden kellene a sütinek célhelyen lennie, egy szülinaposnak átadva, megoldható-e. Persze, bár azt rögtön még nem tudtam, hogy a Kicsi és a Pici mellett hogyan oldom meg, hogy mindenhol ott legyek, de gondoltam ennyi idő alatt a klónozás is menni fog:P Aztán leesett, hogy van nekem Anyukám is és miért is ne ő legyen a szállító, már csak azért is, mert - mint közben kiderült - a születésnapos is inkább az ő korosztálya, mint az enyém. Anyu persze rögtön igent mondott a kérésre, így már álltam is neki begyúrni
a sütit és reméltem, hogy a befizetéses visszaigazolás is megérkezik, mert hát ez feltétel, a nyertesem elvileg azonnal átutalta az összeget, ezért is csodálkoztam, amikor csütörtökön még nem kaptam semmit, aztán kiderült, hogy technikai probléma van és végül pénteken ez az akadály is elhárult:)
|
Ki így, ki úgy segít:D |
Megérkezett a csatolandó idézet is, azzal a különleges kéréssel, hogy csak ez legyen mellékelve, nem kell név, mert ebből tudni fogja a megajándékozott. :)
"Pilinszky János: Zöld
Elmerűl szemem, arcom, lelkem,
minden élőlény megmerűl
abban a feneketlen zöldben,
ami egy fa kívűl-belűl.
Nagyon boldog születésnapot!"
A csomag elkészült és Anyu el is vitte hétfőn délután, majd kedden reggel kézbesítettem. Engedelmével beidézném mit írt távirati stílusban az átadásról:)
"Mire oda értem pont becsengettek. A tanárnőnek órája volt, szépen bekopogtam kijött nagyon kedves volt. Megkérdeztem a nevét bingó ő volt:) Kérdezte mi ez, mondtam ajándék Bp-ről. Átvette, én gratuláltam neki és akkor kérdezte mi ez és kitől jött mondtam, ha kinyitja megtudja. Nem nyitotta ki, én megsimogattam az arcát - nagy finom bőre volt - még egyszer köszöntöttem és elköszöntem. Ő vissza ment a terembe a gyerekekhez."
Azóta a másik oldalról is megérkezett a visszajelzés - mivel nem kértem engedélyt - nem idézem szó szerint a levelet, de nagyon örült a megajándékozott és tetszett neki a csomag. Igazán örülök, hogy jól sikerült és hogy örömet okozhattam segítségnyújtás közben.
Köszönöm még egyszer nagyon a licitálóimnak és persze különös tekintettel a nyertesemnek ;)