2014. október 19., vasárnap

Casa Marina Étterem Dunakeszi



Többen ajánlották már a helyet, de eddig nem tértünk be, mert kissé elriasztott, hogy az állította egyik kedvenc imserősünk, hogy ez alapvetően egy halas étterem. Így inkább mégis a Belgára szavaztunk…de most már nem kicsit untuk az ottani kínálatot, viszont nem volt kedvünk bemenni a nagy faluba. Most már igazán sajnáljuk, hogy eddig kihagytuk. Bizonyára ez lesz az új törzshelyünk, mert nagyon tetszett. 


Az étterem hangulata tényleg tengerparti, de a legjobb értelemben, nem túlzásba esve, csak éppen elegáns egységet alkotva. (A pincér passzoló ruhája már csak hab volt a tortán…nem matróznak öltözve, csak úgy színvilágban jól)  




Az étlap visszatérésre csábítóan bőséges, de nem túlzó. Hihető és izgalmas. A pizza-választék teljesen átlagos. Ezúttal nem pizzát ettünk. Kértünk egy vegyes ízelő tálat előételnek, rajta padlizsánkrém, tartár, némi szalámi, sonka, sajt és zöldségek, mindez pirítóssal tálalva. A padlizsánkrém nem az mi világunk volt, kissé talán jellegtelen az én ízlésemnek, na de a tatár…hát régen ettünk ilyen jót. Nem az atom finomra dolgozott verzió (mint amilyenre én is csinálom egyébként), hanem látszott benne a hagyma, meg úgy általában, de tökéletes volt. Kértünk is mindjárt egy adagot elvitelre. (Szombaton ebédre pont tökéletes is volt…két személyre) Leves-teszt nélkül esély sem lett volna a döntésre, így KáeM egy halászlét kért (vegyes halból, de harcsahússal), én pedig egy májgombóclevest, mert az nekem az etalon. A halászlé akkora adag volt és már az illata alapján érezhetően nagyon finom, hogy nem is kívánkozott utána egyéb főétel. Az én levesem szerethető mennyiség, pont megfelelő ízesítéssel. Az én főétel-választásom a chef-ajánlóból került ki: Casa bundás csirkemell négysajtos tagliatellével. Nos nem volt rossz, a csirkemell tökéletes, a tészta nem nyűgözött le….kicsit több ízt vártam, de elismerem, hogy sajtmártásban nem könnyű eltalálni az ízlésemet (örök gasztro-bűnöm marad a zacskós sajtmártás bevallom:P) A mennyiség viszont bőséges, nyilván nem is tudtam megenni, ennyi előzetes után, de szinte kérdés nélkül csomagolták.


Árkategóriára átlagos. A fentiekért, két ananászléért és két félliteres limonádéért (nah ezt még külön ki kell emelnem, mert isteni volt!), borravalóval pont egy szentistvánt hagytunk ott. Apró negatívumként annyit tudok elmondani, hogy külön számolnak fel a csomagolásért.


Elhelyezkedésre jó az étterem, viszont parkolni nem egyszerű, mert előtte csak 3 hely van, a mellette lévő utca viszont a másik irányból egyirányú…de nem túl távol azért lehet helyet találni. Ki kell még emelnem a mosdót, amit nagyon szép tiszta és felszerelt, ellenben picit talán szűkös. 


Update: Vasárnap a nagy játszóterezés után, már nem volt kedvem vacsorával vacakolni, gondoltam legyen egy pizza…nem sk. Az étterem honlapjáról kiderült, hogy van kiszállítás. Nosza telefonáltam is, választottam kértem, és 40 perccel később már robogtam is le a futárhoz. Aki kérés nélkül csörgött mikor ideért, aki udvariasan bemutatkozott és aki kiemelten kedves volt. A pizza finom volt, pont jó méretű kettőnknek. A kicsi csípőset kérünk rá, az mondjuk durva lett…pedig bátran haraptam bele, mert nem gondoltam, hogy egy narancsszínű paprika lehet ennyire csípős (még sosem láttam narancsszínű csípős paprikát). Az árak átlagosak, viszont itt is van külön doboz költség:( De azért biztos fogunk még rendelni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly