2014. október 26., vasárnap

Fetás zelleres krumplisaláta

Nem szerettem volna a szokásos majonézeset, ellenben krémes verzió kellett, mert a húsok mind száraz típusúak voltak. Nagyon jól sikerült, egészen biztosan gyakran kerül terítékre a majonézes verzió helyett:)



Fetás zelleres krumpisaláta 
8 nagyobb krumpli 
1 kis fej lila hagyma 
1 szárzeller szár 
10 dkg feta 
10 dkg tejföl 
oregano 
A krumplit héjában megfőzzük, kihűtjük, meghámozzuk és kockára vágjuk. A zellert felszeleteljük, a hagymát apró kockára vágjuk. A fetát, tejfölt és az oreganot a késes robotgéppel krémesre dolgozzuk, majd összekeverjük a hagymával, zellerrel, krumplival. Tálalás előtt néhány órára hűtőszekrénybe tesszük.

2014. október 21., kedd

Hagymás tejszínes mustáros karaj

Nagyon megtetszett a fotója. Most volt egy adag karajom, amivel nem tudtam hirtelen mit kezdeni. Így felhasználtam a receptet. Kissé módosítottam rajta. Jó lett, csak kevesebb só kellett volna bele…de a mustárokkal mindig így járok, mármint, hogy sósabbak, mint én gondolom.




Hagymás tejszínes mustáros karaj 
4 szelet sertés karaj 
1 tk mustár 
4 gerezd fokhagyma 
1 fej vöröshagyma 
10 dkg tejföl 
1,5 dl tejszín 
petrezselyemzöld 
só, bors 
kevés olaj 
A húst kockára vágjuk, majd összeforgatjuk némi sóval és borssal. A hagymát szálasra szeleteljük, a fokhagymát összezúzzuk. Kevés olajon megforgatjuk a hagymákat, majd a húst is fehéredésig. Ekkor hozzáadjuk a mustárt, a tejfölt és tejszínt. Össze rottyantjuk, majd áttesszük az egészet egy tűzálló edénybe és 200 fokon 30-40 perc alatt készre sütjük. Rizzsel tálaltam, de krokettel talán még finomabb lett volna;)

2014. október 19., vasárnap

Casa Marina Étterem Dunakeszi



Többen ajánlották már a helyet, de eddig nem tértünk be, mert kissé elriasztott, hogy az állította egyik kedvenc imserősünk, hogy ez alapvetően egy halas étterem. Így inkább mégis a Belgára szavaztunk…de most már nem kicsit untuk az ottani kínálatot, viszont nem volt kedvünk bemenni a nagy faluba. Most már igazán sajnáljuk, hogy eddig kihagytuk. Bizonyára ez lesz az új törzshelyünk, mert nagyon tetszett. 


Az étterem hangulata tényleg tengerparti, de a legjobb értelemben, nem túlzásba esve, csak éppen elegáns egységet alkotva. (A pincér passzoló ruhája már csak hab volt a tortán…nem matróznak öltözve, csak úgy színvilágban jól)  




Az étlap visszatérésre csábítóan bőséges, de nem túlzó. Hihető és izgalmas. A pizza-választék teljesen átlagos. Ezúttal nem pizzát ettünk. Kértünk egy vegyes ízelő tálat előételnek, rajta padlizsánkrém, tartár, némi szalámi, sonka, sajt és zöldségek, mindez pirítóssal tálalva. A padlizsánkrém nem az mi világunk volt, kissé talán jellegtelen az én ízlésemnek, na de a tatár…hát régen ettünk ilyen jót. Nem az atom finomra dolgozott verzió (mint amilyenre én is csinálom egyébként), hanem látszott benne a hagyma, meg úgy általában, de tökéletes volt. Kértünk is mindjárt egy adagot elvitelre. (Szombaton ebédre pont tökéletes is volt…két személyre) Leves-teszt nélkül esély sem lett volna a döntésre, így KáeM egy halászlét kért (vegyes halból, de harcsahússal), én pedig egy májgombóclevest, mert az nekem az etalon. A halászlé akkora adag volt és már az illata alapján érezhetően nagyon finom, hogy nem is kívánkozott utána egyéb főétel. Az én levesem szerethető mennyiség, pont megfelelő ízesítéssel. Az én főétel-választásom a chef-ajánlóból került ki: Casa bundás csirkemell négysajtos tagliatellével. Nos nem volt rossz, a csirkemell tökéletes, a tészta nem nyűgözött le….kicsit több ízt vártam, de elismerem, hogy sajtmártásban nem könnyű eltalálni az ízlésemet (örök gasztro-bűnöm marad a zacskós sajtmártás bevallom:P) A mennyiség viszont bőséges, nyilván nem is tudtam megenni, ennyi előzetes után, de szinte kérdés nélkül csomagolták.


Árkategóriára átlagos. A fentiekért, két ananászléért és két félliteres limonádéért (nah ezt még külön ki kell emelnem, mert isteni volt!), borravalóval pont egy szentistvánt hagytunk ott. Apró negatívumként annyit tudok elmondani, hogy külön számolnak fel a csomagolásért.


Elhelyezkedésre jó az étterem, viszont parkolni nem egyszerű, mert előtte csak 3 hely van, a mellette lévő utca viszont a másik irányból egyirányú…de nem túl távol azért lehet helyet találni. Ki kell még emelnem a mosdót, amit nagyon szép tiszta és felszerelt, ellenben picit talán szűkös. 


Update: Vasárnap a nagy játszóterezés után, már nem volt kedvem vacsorával vacakolni, gondoltam legyen egy pizza…nem sk. Az étterem honlapjáról kiderült, hogy van kiszállítás. Nosza telefonáltam is, választottam kértem, és 40 perccel később már robogtam is le a futárhoz. Aki kérés nélkül csörgött mikor ideért, aki udvariasan bemutatkozott és aki kiemelten kedves volt. A pizza finom volt, pont jó méretű kettőnknek. A kicsi csípőset kérünk rá, az mondjuk durva lett…pedig bátran haraptam bele, mert nem gondoltam, hogy egy narancsszínű paprika lehet ennyire csípős (még sosem láttam narancsszínű csípős paprikát). Az árak átlagosak, viszont itt is van külön doboz költség:( De azért biztos fogunk még rendelni.

Sütőtök krémleves

Villámtempós gyors bejegyzés…mert elmaradásaimnak se szeri, se száma, de majd egyszer biztos készen leszek az összes visszamenőleges feltöltéssel. Bosszantó, mert egy-egy jól sikerült darab receptjét vissza is szoktam kutatni magamnál…és hát ha nem találom, akkor csak magamra haragudhatok...skizofrénia a köbön:P Na de vissza a mai sikerhez. Eddig egyik fiú sem volt sütőtök rajongó, ahogy a szüleik sem nagyon. Ez a leves volt a kivétel…de most már inkább az alábbi lesz, mert messze nem olyan macerás az elkészítése és mindenkinek bejött, még a legkisebb is csak nyelte:) Az eredeti ötlet ezen blogból származik - Köszönet (Danke;))


Sütőtök krémleves 
80 dkg sütőtök 
10 dkg hagyma 
16 dkg répa 
30 dkg krumpli 
kevés olaj 
1 zöldségleves kocka 
víz 
12 dkg tejföl 
1 dl tejszín 
A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk. A hagymát némi olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a kockára vágott zöldségeket és összeforgatjuk. Sózzuk, borsozzuk, rádobjuk a leveskockát, felöntjük vízzel, felforraljuk. Ezután alacsony fokozaton puhára főzzük. A mixerbe tesszük a tejfölt, tejszín ráöntjük a zöldségeket és krémesre dolgozzuk. (Nyilván botmixerrel is működik, de én újabban jobban kedvem a turmixot a kicsit és a nagyot is;)) Megkóstoljuk, ízesítjük ha szükséges. Krutonnal és pirított tökmaggal tálaljuk.

2014. október 11., szombat

Prime Steak



A ráhangoló előétel: habosított vaj, steak-krém és házi kávés kenyér (mit nem adnék a receptért;))
Évfordulós vacsora helyszínnek valami különlegeset gondoltunk. KáeM nemrég egy üzleti ebéd keretében ismerkedett meg a Prime-mal. Hozott kótolót....huuu meg haaa...pedig már kihűlt. Szóval innen már nem is volt kérdés, hogy az elegáns elit étterem lesz a célpontja a templomi esküvőnk 6. évfordulójának megünneplésére. 

Vegyes előételes tálunk
Foglaltunk asztalt a neten :) Pontosan érkeztünk, s természetesen ültető hosztesz kísért az asztalhoz. 

Itt volt egy kis időnk körül nézni…nagyon szép, kidolgozott és elegáns a hely. Férfias berendezéssel és dekorációval…ami tökéletesen illik a steakek és borok világához;) Az asztalok éppen kényelmes távolságra vannak egymástól. A női mosdó tökéletesen igényes, természetesen tiszta és jól felszerelt. KáeM a férfi mosdót kissé szűkösnek minősítette…mondjuk ott több berendezés kell:P A pincérek túlnyomó többsége férfi, aminek nyilván több oka is van: eleve ez egy férfia étterem, nehezek a tányérok, s hát ez a szakma sem éppen gyerekbarát :P (Tudom, mert dolgoztam benne)

A főételek és a tálalásuk
Mire a berendezés szemrevételezésén túl jutottunk, már érkezett is a pincér. Kaptunk étlapot, koktéllapot, borlapot, chef ajánlata dolgot…szóval kellő mennyiségű olvasnivalót;) 

Ennek ellenére nem volt nehéz a választás, mert számomra teljesen egyértelmű volt, hogy steaket fogok enni, már csak azt kellett eldönteni, hogy milyet, milyen mártással, körettel. De ez sem volt nehéz. Ketten ettünk egy vegyes ízelítős előételt. Főételnek Libamájas mókát választottunk mind a ketten, csak más körettel és mártással. Kaptunk ráhangoló falatokat is előzetesnek. Illetve végülis miután a főételnek nagyjából a felét elcsomagoltattuk, majd a desszert kínálatot is szemrevételezhettük, hát abból is választottunk. Nagyon finom volt minden. 

Így lehet desszertet választani;)
A számla végösszege nyilván nem csekély, de tisztában voltunk vele, hogy kb. mennyi lesz, elvégre ez osztályon felüli étterem, kiemelt árakkal és 12% szervízdíjjal. S tényleg azt tudom mondani, hogy megérte a gasztronómiai élmény :) Természetesen nem ez lesz az az étterem, ahová az ember hetente betér egy gyors randizós vacsorára, de különleges alkalmakhoz tökéletes választás. Mindenképpen pozitív élményekkel és visszatérési szándékkal búcsúztunk el.

De azért a sok pozitív élmény mellet, volt néhány apró, de azért mégis említésre méltó negatív tapasztalat is, elvégre - hiszem és gondolom - ebből lehet tanulni. Mindamellett, hogy 3 pincérünk is volt, kissé vontatottra sikeredett a vacsora, hiszen a 3 fogás közel 3 órás elfoglaltságot jelentett. Vagyis kissé hosszúak voltak a szünetek a fogások között. A laktató finomságokra tekintettel nyilván profi a csomagolás technika, leszámítva, hogy nincsenek kisebb dobozok a szószok elcsomagolására…ennek ellenére megoldották természetesen, hogy elhozhassuk azokat is. A harmadik és egyben utolsó negatívummal kapcsolatosan eleve kettős érzésem van, mert amúgy sem szeretem a fix szervízdíjat…nem érzem, hogy meghagyja a lehetőséget a vendégnek, hogy kifejezésre juttassa tetszését, vagy elégedetlenségét. Ha pedig mégis szeretné kifejezni a szervízdíjon felül adott borravalóval elégedettségét, akkor meg valahogy mégis rossz érzést kelt bennem, ha elfogadják, hova tovább úgy fogadják el, hogy meg sem említik, hogy a számla már alapvetően tartalmazza a szervízdíjat és borravalót. 

Desszert egyszer...
...desszert még egyszer:)
A fenti apróságok egyáltalán nem fognak eltántorítani, hogy visszatérjünk és megkóstoljuk az étlap egyéb fogásait is, mert hogy azért több van itt, mint a steak ;)

2014. október 10., péntek

Harapó Mókus Vendéglő

Ezer éve, nem sokkal a nagyfaluba költözésünk után, már jártunk párszor a Harapó Mókusban. De aztán jól elfeledkeztünk róla és teljesen méltatlanul mellőztük. 

Ma újra betértünk és nem bántuk meg. Az étterem hangulata nagyon kellemes, szolidan elegáns berendezéssel, bá kissé tagolt belső elrendezéssel (ez persze nyilván adottság). A pincérek kedvesek, kissé lehetnének figyelmesebbek, bár lehet, hogy ez a hiányosság csak a tagolt belső tér miatt van.


Az étlap ígéretes, visszatérésre csábítóan változatos, de azért hihető hosszúságú. Nem voltunk kiemelten éhesek - KáeM legalábbis - így ő csak egy Bakonyi betyárlevest evett. Én bepróbáltam egy Mátrai borzaskát paradicsomos rizottó körettel, illetve desszertnek a Mókus-tortát (csokis, mogyorós, tejszínes). 


KáeM a levest nagyon jónak és laktatónak minősítette. Én is jónak találtam a borzaskát, a rizottó mondjuk nekem annyira nem passzolt hozzá és nem is volt az én ízlésvilágom. A torta viszont nagyon finom volt, nem túl édes és teljesen szerethető méretű szelet. 


Az árak közepesek, barátságosak. Biztosan vissza fogunk térni máskor is. (És ki kell emelnem, hogy a honlapon letölthető recept-füzet van fent, az étterem legkedveltebb fogásainak receptjével….ezzel engem teljesen elbűvöltek, elvégre szeretem, hogy tisztában vannak vele, hogy attól nem lesz kevesebb vendégük, ha elárulják, hogyan készülnek a finomságok;))

Printfriendly