2014. február 8., szombat

Majonéz a turmixból

Tökéletes, habos könnyű és eddig elronthatatlannak tűnik. Csináltam már egyedül (kicsit nehezebb), illetve KáeM segítségével (sokkal könnyebb). Az ötlet innen származik...hálás köszönet érte.



Majonéz a turmixgépből
Hozzávalók:
1 tojás
kb. 1-1,5 dl olaj
csipet só
1 ek mustár
fehér bors
citromlé
Elkészítése: Az alaptézis, hogy a tojás és az olaj azonos hőmérsékletűek kell legyenek a majonéz készítésekor. Így hát nem hátrány, ha azonos helyiségben tartózkodnak….nálam ez nem adott, nem lévén spájz. Tehát marad a kicsit együtt pihennek a konyhapulton történet (azóta kipróbáltam hűtőből kivett tojással is és jelentem simán működött a szoba-hőmérsékletű olajjal). Ha meguntuk a látványt, vagy sürget az idő, akkor a tojást beleütjük a turmixba, hozzáadjuk a sót, némi citromlét (csak pár csepp!), pici mustárt, majd beindítjuk a turmixot és a kis lyukon elkezdjük csepegtetni az olajat, amit aztán vékony sugárban csorgatunk a gépbe, míg a mártás össze nem áll. Nos ezt mondjuk egyedül kivetelezni nem egyszerű, de azért nem annyira bonyi, mint aminek hangzik, főleg, hogy igen hamar bekövetkezik az állagváltozás…és ezt - az én turmixomnál legalábbis - tökéletesen lehet hallani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly